Október 3.-án és 4.-én érkeztek iskolánkba a bécsi székhelyű Pät állatvédő szervezet képviselői.
Céljuk az volt, hogy rászoruló kutyákon segítsenek új kutyaház biztosításával. Előzetes felmérés alapján 3 iskolás jelezte, hogy tud olyan kutyáról, amelynek új kutyaházra van szüksége. A kutyaházak kiszállítására csütörtökön került sor.
Ezen kívül fontosnak tartották, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg az állatvédelem fogalmával és fontosságával. Pénteken egy délutáni foglalkozás keretében, Szecsődiné Kardos Szabina tanárnő segítségével tudtak a gyerekek játékos formában több ismeretre szert tenni. Megtanulták, hogy mit jelent az ,,állatok nyelve”, melyik háziállattal hogyan kell bánni, milyen érzéseik, igényeik vannak a háziállatoknak. Nemcsak a gyerekek, hanem az osztrák állatvédők is nagyon élvezték a foglalkozást. A részt vevő felsős diákokat oklevéllel, nápolyival és egy kulcstartóval jutalmazták meg, sok szép emlékkel tértek haza Bécsbe.