A jeles napra előzetes feladatnak adtuk ki, hogy erre a napra engedjék el a fantáziájukat, és öltözzenek be egy számukra tetsző mesehősnek. Az elindulást segítettük nekik, mesék olvasásával.
Erre a napra tervezett program amellett, hogy egésznap a jelmezbe lehettek, az 1. 2. osztályosoknak mesefüzettel készültünk, amit a nap elején megkaptak, a benne lévő játékos feladatokat a nap végére meg kellett fejteniük. A 3. 4. osztályosok pedig a 2. szünettől fogva csoportosan vagy párban egy hétmérföldes csizma rajzzal közlekedve a folyosón falragasztott feladványokat fejthették meg, amit szintén leadtak a nap végén ellenőrzésre.
Az órákat a mesék bűvkörében terveztük, a testnevelés órán, lovagolhattak, sárkánytól menekíthették a hercegnőt.
A napköziben pedig megismerkedhettek a Magyar népmesék csodálatos világával egy kis mozizás közben, persze a beharangozott popcorn sem maradhatott el jutalmul.