Vezető pedagógus: Polgár Antalné
További pedagógus: Németh Pál Józsefné
Önkéntes középiskolás segítő: Jene Luca
Létszám. 20 fő
Helyszín: Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola
Az építkezés miatt a régi épületben kellett a tábort megszerveznünk, az udvaron is kisebb hely maradt a játékra. A körülményeket figyelembe véve igyekeztünk az iskola területét többször elhagyni és a programokat külső helyszínen szervezni.
Témánk: „Nomád, kaland”- Kirándulások a Vasi Hegyháton.
Minden tervezett programunkat maradéktalanul meg tudtuk valósítani.
A bejáró gyerekeinket Oszkó irányából három falubusz szállította, mert ilyenkor már nincsenek buszjáratok. Andrásfa felől járatos busszal tudtak a gyerekek utazni.
A külsős programok vezetői időben megérkeztek, a gyerekek nagyon aktívak voltak. Katus Attilától autogramot kértek, fényképeket készítettünk vele.
A napot mindig egy beszélgetőkörrel és a programok ismertetésével kezdtünk, illetve a „karkötőzéssel” fejeztünk be. A karkötőzés során köszönetet mondhattak egymásnak a gyerekek a nap során tapasztalt kedvességért, segítségért stb. Ez nagyon tetszett mindenkinek és a jó légkör kialakításához is hozzájárult.
Úgy érezzük, hogy a gyerekeknek sikerült egy jó hangulatú, élménydús hetet biztosítani és egyben számos képességeiket fejleszteni.
KÉPEK A TÁBORRÓL