Egy hét Erdélyben (Határtalanul 2025)
– első nap
Reggel 6 óra után indultunk, az út hosszúnak ígérkezett. A csákánydoroszlói iskola diákjaival közösen utaztunk. Első hivatalos megállónk Nagyváradon volt. Ahol a püspöki székesegyházat néztük meg, majd megkoszorúztuk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát a közeli parkban. Egy rövid „kitekintésre” megálltunk Erdély tényleges határán, a Király-hágón. A buszból láthattuk Bánffyhunyad jellegzetes cigodáit. Körösfőn megnéztünk egy erődtemplomot, melynek festett fakazettás mennyezete van. A fárasztó nap végén Magyarlónán tértünk nyugovóra.
– második nap
A napot Románia 2. legnagyobb városában, Kolozsvárott kezdtünk. Egy rövid városnézés során több látnivalóit megtekintettünk: Szent Mihály templom, Mátyás király szobra és szülőháza, magyar egyetem, Sárkányölő Szent György szobra, Házsongárdi-temető. Az autópályáról láthattuk a Tordai-hasadékot, megtekintésére sajnos nem volt időnk. A nap második állomása Szejkefürdő volt. Székelykapuk sokaságán áthaladva koszorúztuk meg a Orbán Balázs székely író síremlékét. A szomszédságban lévő Mini Erdély Parkot is meglátogattuk – itt várak, templomok kicsinyített másai láthatóak. Isteni finom pizzát ettünk ott. Esti órákban érkeztünk meg Csíkrákosra, ahol 4 éjszakát töltöttünk el.
– harmadik nap
Hosszú buszozást követően érkeztünk meg az úgynevezett „1000 éves határ”-hoz Gyimesbükkre. Több, mint ezer éven keresztül itt húzódott Magyarország keleti határa. Itt is koszorúztunk – minden napra jutott legalább egy. Az egész utazás legemlékezetesebb élménye a Békás-szoros volt. Körülbelül 3 kilométeren keresztül sétáltunk a szűk szorosban néhol több, mint 200 m magas sziklafalak között. Majd a közeli Gyilkos-tónál „uzsonnáztunk”: kürtőskalácsot, lángost, mícset ettünk. Legvégül a mádéfalvi vérengzés emlékművénél álltunk meg, ahol 260 éve székelyeket mészároltak le.
– negyedik nap
A nap nagy részét Nagyajtán töltöttük, ezzel a településsel szoros kapcsolata van Csákánydoroszlónak – velük utaztunk együtt. Az iskolában közös játékkal ismerkedtünk meg a helyi diákokkal, majd egy közös műsort adott a 3 iskola, tőlünk Janka és Hajni mondott verset. A koszorúzást követően a várfallal körülvett templomban a helyi lelkész élménydús előadásában ismertük meg Szent László legendáját. A mise hosszúságú előadást a riasztó hangja szakította félbe. Majd megvendégeltek minket, rántott húst ettünk, a héten már negyedszerre – sőt utolsó este is azt kaptunk. A nap zárásaként a Nyerges-tető honvédemlékművénél helyeztük el koszorúnkat.
– ötödik nap
A pünkösdi búcsúról ismert Csíksomlyón megtekintettük a kegytemplomot, majd Csíkszeredán egy Makovecz Imre által tervezett templomban jártunk, ahol 2 csákányi diákot össze is adott a helyi plébános. A templom stílusa ismerős lehet – a győrvári Faluházra hasonlít. Sajnos az időjárás nem kedvezett, így a sós vízű Medve-tavat, csak lefotózni tudtuk, körüljárni nem. Korondon a bazársoron vásároltunk és táplálkoztunk. Majd koszorúztunk Farkaslakán, Tamási Áron író síremlékénél. Székelyudvarhelyen az eső miatt, csak buszos „városnézés” volt.
– hatodik nap
Sajnos továbbra is hűvös, esős idő volt. Máréfalvát, a székelykapuk faluját is érintve érkeztünk meg Fehéregyházára, Petőfi Sándor feltételezett „sírjához”, ahol bővítettük / bővíthettük tudásunkat a költőről, ill. koszorúztunk is. Majd a Segesvári várba mentünk fel és néztünk körül, a fárasztó séta – főleg a diákok lépcsője – után megebédeltünk. Utunkat az Erdélyi fejedelemség fővárosa, Gyulafehérvár felé folytattuk. Ahol az erődben lévő templomban megnéztük több fontos személy síremlékét is, pl. „törökverő” Hunyadi János, Szapolyai János magyar király, János Zsigmond, Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem. A szomszédos ortodox templomban épp esküvő volt. Utolsó éjszakánkat Déva városában töltöttük. A szállásról szép kilátás nyílt a dévai várra.
– hetedik nap
A reggelit követően egy bevásárlóközpontban költöttük el a maradék lejünket. A nap egyetlen hivatalos programja Aradon volt, a 13 vértanú emlékművénél róttuk le tiszteletünket a hősök előtt. Majd egy nagyon hosszú buszozás következett, amit csak benzinkutas pisiszünetekkel szakítottunk meg. Délután 6 óra körül érkeztünk haza.