Tanévkezdő túra a petőmihályfai hegyen

Megkezdődött az iskola. Újra együtt a sok gyerek. Hogy bírjuk a megterhelést, felkészítsük magunkat testben és lélekben az éves munkára, őszi túrát szerveztünk a közeli szőlőhegyre, Petőmihályfára.
Kiinduló állomásunk az iskola parkolója. Itt még kevesen voltunk. Hegyhátszentpéteren csatlakoztak néhányan. Betértünk a Tájházhoz, és újra megcsodáltuk ezt a páratlan építészeti emléket. Petőmihályfán aztán teljes lett a csapat, a közösségi pajtától már 5 felnőtt és 10 gyerek vágott neki a hegynek. Az időjárás éppen túrázni való volt- nem túl meleg. Célba vettük a hegyi kápolnát. Megtekintettük kívülről, belülről, aztán két hegyes gazdát is meglátogattunk, akik éppen szüreteltek. Elmondásuk szerint kevés, de nagyon jó minőségű szőlő termett az idén, amit meg is kóstoltunk. Pihentünk, csevegtünk. Hazafelé úton nagy gépekkel is találkoztunk, amelyek az őszi betakarításokban segédkeztek.
 A kirándulás élvezetes volt, reméljük, a következőre többen is eljönnek.
Győrvár, 2024. 09. 07.
Németh Pálné Margit néni