Iskolakerti beszámoló: a 2021-22. tanév tevékenységei

A kert művelése, karban tartása nagy feladat, értelme akkor van, ha örömmel végzi diák és tanár egyaránt.

Ősszel a tanév tervezésekor megalakítottuk a kiskertész csapatot, akik rendszeresen gondozzák a kertet. A csoport 4-7. osztályos tanulókból állt, minden héten csütörtök és péntek délután tudtuk tevékenykedni. A pedagógusok közül ebben az időpontban két kolléga dolgozott rendszeresen a kiskertészekkel.

A tanév elején tervet készítettünk, hogy ki, milyen formában tudja a tananyagába beépíteni a kerti tevékenységet vagy a kertben tartandó órákat.

Az alsósok több órát is a kertben tartottak. Szerveztek olvasó pikniket a szabadban, beépítették tanmenetükbe a kertben való tevékenységeket.

A felsősök technika és természettudományi gyakorlatok (7-8.o.) keretében tevékenykedtek a kertben.

Az évszakoknak megfelelően elvégeztünk minden munkát. Elsősorban olyan növényeket termelünk, amit a gyerekek a tavasz során és a nyári napközi ideje alatt el tudnak fogyasztani (eper, ribizli, málna, cseresznye), illetve a főző szakkörön hasznosítani tudnak az év során. Folyamatosan komposztálunk. Ősszel az egyik komposztálóból az érett komposztot már ki is tudjuk a talajra teríteni.

Ősszel: szép volt a termésünk,

  • betakarítás: paprika, paradicsom, burgonya, napraforgó, sütőtök, sárgarépa, petrezselyem, vöröshagyma, fokhagyma
  • Magot fogtunk a „Magot az iskolakertből” akció keretében: Faddi paradicsom, Hokkaidó tök, napraforgó
  • Először próbálkoztunk batátával, amihez a palántát is itt az iskolában neveltük, kiváló lett a termés.
  • Betakarítás után őszi az őszi ásást is elvégeztük. A munkába a karbantartó is be szokott segíteni.

Télen: – termések feldolgozása főző szakkör vagy osztályfőnöki óra keretében ( kompótok készítése( ehhez a szülők is küldtek gyümölcsöt), főzéshez a kerti terményeket felhasználták

  • Madarakat etettünk: napraforgó mag, faggyú kihelyezése

Tavasz: – paprika, paradicsom, batáta palánta nevelése

-veteményezéshez a talaj elő készítése

– veteményezés osztály szinten, illetve a kiskertészek közreműködésével.

– Gyümölcsfák tányérozása: őshonos fáink szépen élnek

Jelenlegi állapot:

Termett a cseresznyefa, eper, most érik a málna, ribizli (fekete, piros, fehér), josta

  • Az esővizet felfogjuk, illetve a kútból szivattyúzzuk az öntözéshez a vizet.

Sajnos nagy a szárazság nálunk, sokat kell öntözni, amit a gyerekek nagyon szívesen csinálnak.

  • A saját magunk által nevelt palántákat kiültettük(paprika, paradicsom, batáta), elveteményeztünk. Minden növény szépen fejlődik.
  • Jó helyen van a kert, a talaj is kiváló, eddig sem rovarok sem egyéb betegség nem támadta meg a növényeket.
  • Sajnos a gazok is jól érzik magukat, sokat kell gyomlálni és gyomtalanítani.
  • Az új kertben kialakított taposó is gazosodik, folyamatosan gyomtalanítani kell.
  • A két hetes nyári napközi ideje alatt a gyerekekkel tudunk a kertben dolgozni.
  • A nyár többi részében a takarítónők és a karbantartó segítségére is számítunk, illetve alkalmanként a helybeli gyerekeket mozgósítjuk.

Szülők segítsége:

  • a kertépítésben közreműködtek
  • tavasszal küldtek szaporító anyagot
  • ősszel a küldtek gyümölcsöt az aszaláshoz.

Nyílt nap:

Tavasszal, a Családi és sport napunkkal egy időpontban tudtuk megrendezni, mert tavasszal, a COVID miatt elmaradt egyéb programokat is pótolni kellett, illetve minden iskola, szervezet ekkorra szervezte az elmaradt rendezvényeket.

Ezért is kevesebb érdeklődő volt a nyílt napon. A szomszédos iskolából és óvodából voltak látogatóink, illetve szülők is megtekintették a kertet és további támogatásukról biztosítottak bennünket.

Tervek:

  • Kert további művelése, fejlesztése
  • Nyilvánosság növelése
  • A kertművelés népszerűsítése a családok körében

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük