Erdély- Határtalanul 2026. június 1.-7.
Kedves Érdeklődők,
Iskolánk hetedik osztályából 14-en a Határtalanul program segítségével egy hétre Erdélybe utaztak. Ebben a beszámolóban az ő élményeikről olvashatnak.
Iskolánk hetedik osztályából 14-en a Határtalanul program segítségével egy hétre Erdélybe utazhattunk. Kísérőink: osztályfőnökünk Szabina néni, és iskolaigazgatónk Szabolcs bácsi voltak. Nem egyedül utaztunk, velünk tartottak a csákánydoroszlói Csaba József Általános iskola hetedikes diákjai és két kísérő tanáruk is. Idegenvezetőnk rengeteg érdekes dolgot mesélt nekünk Erdély történetéről. Az utazás előtt mi és szüleink is nagyon izgultunk, alig vártuk a hétfő reggelt!
- nap
Esőben érkeztünk. A korai kelés és indulás után, kisebb megállókkal első úti célunk Arad volt. Aradon két emlékművet is megnéztünk, a kivégzés helyén lévő emlékművet meg is koszorúztuk, ahol felolvastuk a kivégzettek utolsó mondatait. Továbbindultunk Déva felé. Útközben megismerkedtünk Kőmíves Kelemenné balladájával. A várhoz érve kisbuszokkal vittek fel bennünket a bejárathoz. Ekkor megérkezett az eső, de a kedvünket nem nagyon vette el a csapadék, sokan feljutottak a vár tetejére. A nap végén a Bukovina Panzióban nagyon finom vacsorát kaptunk.
- nap
A korai kelés és a finom reggeli után Gyulafehérvár felé vettük az irányt. Gyulafehérváron a fő helyszín a város központjában található székesegyház, érsekség. A székesegyházban a középkori Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség nagyjainak szarkofágjai, emléktáblái találhatók meg. A székesegyházat helyi idegenvezető mutatta be. Majd Sipos Éva idegenvezetőnk a város központját is megmutatta nekünk. A csoport Hunyadi János szarkofágjánál elhelyezte a megemlékezés koszorúját. Gyulafehérvár után Segesvár felé vettük az irányt. Amikor a Világörökség részéhez tartozó várnegyedbe értünk, megeredt a szokásos eső, de a gyerekek és kísérőik esőben is bevették a várat. Segesvár után folytattuk utunkat és Fehéregyházára mentünk, ahol a segesvári csata lezajlott. Az Ispánkútnál, ahol egy szemtanú utoljára látta Petőfit, koszorút helyeztünk el az emlékműnél. A nap végén Székelykeresztúron a Gyárfás-kúria udvarán megtekintettük Petőfi körtefáját, ahol elszavaltuk az „Egy gondolat bánt engemet” című verset. Végezetül a csapat szerencsésen megérkezett Csíkszeredára a szállásra.
- nap
Harmadik nap. Ezt a napot a csíksomlyói kegytemplomban kezdtük, ahol az idegenvezetőnk elmondta a templom és a kegyhely történetét. A megható pillanatok után az 1000 éves határhoz Gyimesbükk felé vettük az irányt. Itt bejártuk a fontos helyeket. Nagyon örültünk, hogy a megújult Rákóczi várba is fel tudtunk menni. Az 1000 éves határ után a Békás-szoroshoz mentünk, majd visszafelé megcsodáltuk a Gyilkos-tó szépségét. A hazafele vezető úton megálltunk Madéfalván, ahol megkoszorúztuk a madéfalvi veszedelem emlékművét.
- nap
A nap programja a csákánydoroszlóiak testvériskolájának, a nagyajtai iskolának a meglátogatása volt. A látogatás június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján valósult meg. Az érkezés után nagy szeretettel vártak bennünket a nagyajtaiak. Fánkkal kínálták, valamint ajándékot adtak részükre. Természetesen mi sem mentünk üres kézzel, mind a gyermekeknek, mind a pedagógusoknak ajándékokkal kedveskedtünk. Ezután a művelődési házban beszédekkel megkezdődött a kulturális műsor. A pedagógusok után a gyermekek vették át a főszerepet. A csákányi, győrvári és a helyi nagyajtai gyermekek fantasztikus műsort adtak, mely közös énekléssel zárult. A kulturális műsort követően elhelyeztük a megemlékezés koszorúját Kriza János szobránál. Ezután a helyiek egy tál ebéddel vendégeltek meg bennünket. Végezetül az unitárius erődtemplomot mutatta meg Fekete Levente unitárius lelkész.A programunk második részében felmentünk a Nyerges-tetőre, ahol megtekintettük a kopjafás emlékművet.
- nap
Az ötödik napon nem mentünk messze a szállásunktól az első program okán. Csupán csak átmentünk a főutcán és már ott is voltunk a Makovecz templomnál, vagy más néven a Millenniumi templomnál. Itt Darvas Kozma József esperes atya tartott egy szuper előadást a gyermekeknek, melyben bemutatta a templom történetét. A templomlátogatás után a Madarasi-Hargita felé vettük az irányt. A székelyek szent hegyéhez egy darabig terepjárókkal vittek bennünket, majd utána gyalogolni kellett. A csepergő eső ellenére fantasztikus látvány tárult a szemünk elé. A hegymászás után a költekezésé volt a főszerep. Korondra érkeztünk, ahol sok fontos és nem annyira fontos tárgyat vettünk! A pénzköltés befejeztével Farkaslakára mentünk, ahol koszorút helyeztünk el Tamási Áron sírjánál.
- nap
Az utolsó előtti nap. Búcsút vettünk Csíkszeredától és elindultunk Szováta felé. Útközben Máréfalván egy gyönyörű székely kapu előtt fényképezkedtünk. Szovátára érve egy kis eső fogadott bennünket, de ez sem tudta elcsúfítani a Medve-tó szépségét és a bevásárlókedvünket. Szovátát elhagyva Marosvásárhelyre érkeztünk, ahol az idegenvezető lelkesen körbevezetett bennünket és megmutatta a város központját, nevezetes helyeit. A kis szabadidő után Kolozsvár felé fordultunk. A megérkezés nehézkes volt a hatalmas felhőszakadásban, de a városban már sütött a nap. Megtekintettük a Szent Mihály templomot, Mátyás király szülőházát, majd a program végén koszorút helyeztünk el Mátyás király lovasszobra előtt. A nagy utazásból már csak 1 nap maradt.
- nap
Utolsó nap. A befejező napot Körösfőn a református templomban kezdtük, ahol bemutatták nekünk a gyönyörű kazettás mennyezettel bíró templomot. Nagyvárad felé továbbindulva, megálltunk a Királyhágón a szokásos kötelező fényképekre. Az utolsó program Nagyvárad. A templomba csak benézni tudtunk, mivel szentmise zajlott. Ugyanakkor a város központját nagyszerűen bemutatta nekünk az idegenvezető. Nagyvárad után a határt átlépve, Magyarország felé vettük az irány, és este 7 körül szerencsésen érkeztünk. Köszönjük ezt a nagyszerű kirándulást!







