Iskolakert

Iskolakerti beszámoló: a 2022-23. tanév tevékenységei

Ez a tanév minden szempontból nagyon mozgalmas volt. Iskolaigazgatónk, egyben iskolakertünk vezetője, motorja, Polgár Antalné Kati néni nyugdíjba vonult. Ezzel együtt a kert is egy kicsit elcsendesedett, de nem sokáig. Új igazgatónk, Hollósy Szabolcs Tamás is folytatni szándékozik a megkezdett utat és Örökös ökoiskolához méltóan szeretné a környezetet rendben tartani, a gyerekek környezeti nevelését megszervezni. Jómagam, néhány kolléga és lelkes szülő folytatja a munkát. Gyerekek közül pedig a kicsiket céloztuk meg, őket vittük ki elsősorban a kertbe.

 

A tanév elején szokás szerint megterveztük, ki hogyan tudja beépíteni a tananyagba vagy tanórán kívüli foglalkozásba netán szabadidő terhére a kerti tevékenységet. Ennek menetrendjében nagy változás nem történt, mindenki az eddigieknek megfelelően tette a dolgát.

 

Most már két kertünk van- egyik a Füvészkert (2015), amely inkább a szabadidő eltöltését célozza meg. Sajnos az iskolabővítés a kapun kívülre száműzte, felnőtt felügyeletével a parkolón keresztül tudják a gyerekek megközelíteni. A másik a veteményes kert (2020), amely inkább idénynövények nevelését szolgálja. A tanév során mindkét helyszínen aktív tevékenységet folytattunk. Iskolaudvarunk is hatalmas, amely ősszel felajánlásból újabb fákkal gazdagodott. Ezeknek elültetésében a felsősök végezték a legnagyobb feladatot, ill. az iskolaudvari virágágyások, parkolói növények gondozása is rájuk hárul. Nyári tábor alatt a gyerekek segítségével tartottuk rendben, majd a személyzet segített. Nyár végén aztán a szülői csapattal rendbe tettünk mindent- főképpen gazoltunk.

Mentoriskolaként feladatunk a kertkultúra népszerűsítése, a gyermekek bevonásával aktív környezeti nevelés, az egészséges életmódra nevelés, stb. Iskolakertünket, iskolaudvarunkat a kuruc napi rendezvényünkön megmutattuk az óvodásoknak, ill. az elsősök felsétáltak a győrvári oviba és az előző évben közösen elültetett fát is megtekintettük. Tavasszal az olaszfai oviban iskolanyitogató program keretében pedig az ő óvodakertjüket tekintettük meg, cseréltünk tapasztalatot.

 

Ősszel betakarítottuk a termést. Különösen nagy öröm volt a gyerekeknek az apró, mézédes sárga paradicsom, amely etette magát. Nagyszerű jutalom volt a kerti munka végeztével. Az aszalót sajnos nem tudtuk használni, a sok változás miatt elröppent a jó idő. Egy hozzáértő szülő segített az őshonos gyümölcsfák őszi metszésében. Ősszel rendeztünk nyílt napot, melyen nagyon sok szülő jelent meg. Ekkor magokat vetettünk, a fénypont pedig tulipánhagymák ültetése volt (szülői felajánlás), amelyek a cseresznyefa tövét díszítették tavasszal. Szőlőültetvénnyel is gazdagodtunk szintén szülői, vállalkozói felajánlásból. Tavasszal szép hajtásokat neveltek. A felsősök ezentúl a szőlőművelés lépéseit közelebbről is megtapasztalhatják. Ültettünk fokhagymát magról, amely szintén vállakozói felajánlásból származott. Tavasszal ritkítottuk, következő ősszel pedig jó alapanyag lesz őszi fokhagymának. Rendbe tettük az eperdombot is- föld, geotextil került az epertövek alá. Vendégeinket a főző szakkörösök által készített birskörte falatkákkal leptük meg, amely birskörte a füvészkertben termett. A pályázaton nyert befőző automatát használtuk hozzá. Természetesen volt vajas, sajtos, zsíros kenyér hagymával, szalonnasütés a füvészkertben. A program jó kezdete volt egy aktív közösségi tér újra felfedezésének. Gyönyörű madáretető került a Füvészkertbe, amely teljes egészében szülői felajánlásból valósult meg. Elég későn fedezték fel a madarak.

 

A tanév során folyamatosan használtuk a kert terményeit- hagymafélék, bogyós gyümölcsök, paprika, paradicsom – fagyasztva is; burgonya, tök, napraforgó, retek, csicsóka. Ezeket hagyományosan a főzőszakkörön, osztályfőnöki óra keretében vagy szabadidős foglakozás során használták fel a gyerekek. Télen ezen tevékenységek mellett a madáretetés volt a legfontosabb feladat.

 

A tavasz hozott még több változást. Kati néni hiánya a palántanevelést meghiúsította, de támogató vállalkozó paprikapalánttal ajándékozott meg bennünket. A paradicsom saját nevelés. Lelkes kicsikkel ki is ültettük és folyamatosan gondozzuk. A többi osztály pedig a tavaszi magvetéseket végezte el. A kertgondozás folyamatos. Májusfa kitáncolás, osztályprogramok kedvelt helyszíne volt a Füvészkert. Rengeteg fecskefészkünk van, fecskecsiviteléstől volt hangos az udvar. Ennek is a kicsik örültek a legjobban.

 

Sajnos a tavaszi fagy a cseresznyetermést erősen megtizedelte, de eperből rengeteg termett gyönyörű eperdombunkon a legkisebbek legnagyobb örömére. Nagyrészét elfogyasztották a munkák végeztével. Érik a málna, napközis táborban leszedjük és elfogyasztjuk a bogyósokat. Öntözés esővízzel történik a két hatalmas esővíztárolónkból, később, ha szükséges, a szivattyú is működésbe lép. A nyári táborunk majd mindennapos programja a kerti munka, termések begyűjtése, felhasználása. A kneipp elvek mentén szervezett tábori napok programjába a taposót, a vízterápiát (lazított módon) jól be tudjuk építeni.

 

Hatalmas köszönet a szülőknek a támogatásért- munka, magok, palánták, takaróanyag- és egyáltalán az érdeklődés.

 

Tervek, feladatok: A kert berendezése megérett a felújításra- magaságyások, szegélyek. Az ősz feladata lesz ezek rendbetétele. Lassan szétesnek a madáretetők, madárodúk- ősszel ezeket is meg kell javítani, hogy tavasszal is elárasszanak bennünket a madarak. Még több szülő, család bevonása a kertművelésbe- praktikus okból és követendő példaként állítva eléjük ezt a tevékenységet.

 

Győrvár, 2023. június 23. Németh Pálné megbízott kertvezető